Ismertető szöveg: Kisterenye szép műemléke a XVIII. századi barokk Gyürky-Solymossy-kastély.
A téglalap alakú egyemeletes épület nyugati főhomlokzatának sarkain egy-egy kör alakú, zömök torony helyezkedik el. Innen nyílik a főbejárat is. Az épületet körbefutó párkány díszíti, manzárdtetős, tornyain zsindelyes hagymasisakok vannak. Déli oldalbejárata az épület tengelyében elhelyezkedő folyosóra nyílik. Mindkét szinten öt-öt, részben teknőboltozatos helyisége van. Széles, háromkarú lépcsőzete az emeleti folyosó kosáríves árkádjaihoz vezet. A földszinti dél-keleti sarokszobájában régebben kemence állt, ma a legtöbb szoba cserépkályhával van ellátva.
Nagyobb méretű, részben fallal övezett park veszi körül, melynek nyugati és déli bejáratát kovácsoltvas kapuk őrzik. A parkban a déli, Árpád utcai kapu mellett helyezkedik el az egykori gazdatiszti lakás épületcsoportja, sarkán zömök, kör alakú, egyemeletes toronnyal. Néhány lakóépület, a valószínűleg gótikus eredetű római katolikus templom és a Solymossy-féle egykori lovarda épülete tartozik még a műemléki környezethez.
A kastélyt körülölelő hatalmas, ősfás, arborétumszerű, botanikai ritkaságokban bővelkedő park 1975 óta természetvédelmi terület. (Forrás: utazzitthon.hu)
|