Ismertető szöveg: 1996. 100 ÉVES A MÚOSZ
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége
alapításának 100. évfordulójára.
100-as ívekben nyomva.
Ofszetny. 12 1/4 : 11 1/2 F. fog.
T.: Kertész Dániel
Á 1996. ápr. 18-tól. Forgalmi bélyeg.
4329 4375 50 Ft MÚOSZ székház 150,- 70,-
(Forrás: Magyar Posta- és Illetékbélyeg Katalógus)
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége a MUOSZ, mely a magyar újságírók
egyesületi formában működő szakmai, érdekvédelmi és kulturális szervezete. A
Budapesti Újságíró Egyesületet, melyet elődjének tekint, 1896-ban alapították.
Elnöke Mikszáth Kálmán volt. A II. világháború után szervezése 1945-ben indult
meg és már augusztusban Szakasits Árpádot elnökké
választották, annak ellenére, hogy a szervezetet MUOSZ
néven csak 1947-ben alapították meg. Havi lapja 1955-ben
indult Magyar Sajtó névvel. A szervezet célja a magyar
újságíró szakma hazai és nemzetközi képviselete és
érdekvédelme. Foglalkozik az újságírók képzésével,
egészségügyi ellátásával és biztosításával is, valamint
kapcsolatokat tart fenn a nemzetközi újságíró szövetségekkel.
2000-ben közös sajtóetikai alapelveket fogadott el az 1992-ben kivált tagjai által alapított
Magyar Újságírók Közösségével, a Magyar Katolikus Újságírók
Szövetségével és a Sajtószakszervezettel. Nyilvántartott tagjainak száma közel
8.000 fő, melyből aktív tagok száma kb. 6.400 fő. (Forrás: Hevesi Erzsébet és Vermes Anna bélyeggyűjteménye (November) https://mek.oszk.hu/10200/10292/)
|