Ismertető szöveg: 1952. NAGY OKTÓBERI SZOCIALISTA
FORRADALOM (III.)
A 35. évforduló alkalmából.
25-ös ívekben nyomták.
Mélyny. XIII - Vj. 12 : 12 1/2 F. fog.
T.: Légrády Sándor
Névérték: 60 f
Á 1952. nov. 7.-1953. nov. 7.
PM 212 741 fog. 2 000
1337 1277 60 f J. V. Sztálin (1879-1953) 250,- 30,-
(Forrás: Magyar Posta- és Illetékbélyeg Katalógus)
Joszif Visszarionovics Sztálin grúz származású szovjet politikus. Eredeti neve Joszif
Visszarionovics Dzsugasvili volt. 1894-99 között a
tifliszi papi szeminárium hallgatója volt, de kizárták,
mert 1898-tól egy helyi szociáldemokrata szervezet
tagja volt 1900-tól több, grúziai megmozdulás
résztvevője, szervezője volt. Álnéven kisebb írásai,
versei is megjelentek. A Kobra álnevet felvett fiatal
forradalmárt 1902-ben száműzték Kelet-Szibériába.
Távollétében 1903 novemberében az Oroszországi
Szociáldemokrata Munkáspárt Kaukázusi Szövetségi
Bizottságának a tagja lett. 1905-7 között részt vett a
bakui forradalmi megmozdulásokban. 1908-12 között
ismét száműzetésben volt Szolvicsegodszkban és
többször megszökött. 1912 májusban részt vett a
Pravda megindításában, és az abban megjelent első
vezércikkét már Sztalin néven közölte. 1913-ban jelent
meg Marxizmus és nemzeti kérdés című röpirata,
melyet bécsi útja során készített elő. 1913 februárban
ismét száműzték és csak 1917 márciusában tér vissza Pétervárra és a Pravda egyik
szerkesztője lett.1917 októberben támogatta Vladimir Iljics Lenint az
azonnali fegyveres felkelés megindításának kérdésében, de a november 7-i hatalom
átvétel irányításában nem volt jelentős szerepe. Az októberi pétervári felkelés
győzelme után megalakult kormányban 1922-ig népbiztos volt, 1922 áprilisában a
Központi Bizottság főtitkára lett. 1922-ben az un. grúz kérdésben súlyos
konfliktusba került Leninnel. Az év április 3-án az Oroszországi Kommunista Párt
KB. főtitkárává választották. Lenin súlyos betegségét kihasználva egy bővülő személyi
hatalommal töltötte meg az egyébként adminisztratív jellegű beosztását. 1924-től az
egyeduralom megszerzése érdekében sorra számolt le pártbeli ellenfeleivel. A Lev
Davidovics Trockij vezette baloldali ellenzék 1924-25-ben történt
kiszorítása utáni két évben - 1926- 1928-ban - az ún. jobboldali elhajlókkal, - az addig
őt támogató Nyikolaj Ivanovics Buharin (1888-1938) támogatásával - és az addigi
szövetségeseivel leszámolt. Hatalma 1929-ben kampányszerű hevességgel a felülről jövő forradalommal teljesedett ki. A lenini NEP helyett meghirdette az első ötéves
tervet, a földek állami tulajdonba vételét és a nehézipar erőszakos fejlesztését. Az
1930-as évek elején a sikereket a közvélemény előtt mindig az ő alakjával hozták
összefüggésbe, és ez vezetett a személyi kultusz kialakulásához, a sztalinizmushoz.
1935-től nyílt terroruralmat épített ki. 1936-38-as nagy koncepciós kirakatperekben
számolt le politikai ellenfeleivel, parancsára százezreket végeztek ki, milliókat
hurcoltak kényszermunkatáborokba. Külpolitikájában a nemzetközi elszigetelődésből való kitörés után 1935-től a fasizmus elleni összefogásra helyezte a hangsúlyt. A
német-szovjet konfliktus elodázására 1939. augusztus 23-án megnemtámadási
szerződést írt alá Adolf Hitlerrel - Ribbentrop-Molotov paktum - nagyhatalmi
ambíciói miatt. Ezt követően a Vörös Hadsereg megszállta Lengyelország
keleti felét, megtámadta Finnországot, megszállta a balti államokat. 1941 májustól a
Népbiztosok Tanácsának az elnöke lett. 1941. június 22-én a Szovjetuniót ért német
támadás után hadügyi népbiztosként és a hadsereg főparancsnokaként megszervezte
a védekezést. 1945-ben generalisszimusz rangot kapott. A háború után Kelet-Európát
nagyhatalmi pozícióból, egyenlőtlen feltételekkel kapcsolta a Szovjetunióhoz, amit a
Kominform és a KGST biztosított. A szövetségesek teheráni, jaltai és potsdami
konferenciáján a szovjet delegáció vezetőjeként részt vett a világ újrafelosztásában. A
II. világháború után a hatalma csúcspontjára ért Sztalin folytatta az 1930-as években
megkezdett politikáját. 1948-ban újabb koncepciós pereket készített elő, ismét
felerősödött személyi kultusza, amely a halála után meginduló desztalinizáció ellenére
rányomta bélyegét nem csak a Szovjetunió, de az úgymond szocializmust építő
valamennyi ország későbbi történetére. (Larousse 1994.3k.779 o., MNL.17k.3 o.) (Forrás: Hevesi Erzsébet és Vermes Anna bélyeggyűjteménye (Március) https://mek.oszk.hu/10200/10292/)
|