Ismertető szöveg: Diósjenő község Nógrád megyében, a Rétsági kistérségben. Diósjenő Jenő (vár) már a kőkor óta lakott hely lehetett, a környéken talált kőkorból származó leletek szerint. Római történetírók szerint 173-ban a diósjenői tónál ütköztek meg Marcus Aurelius (filozófusként is ismert) császár légiói a Pannóniát fenyegető barbárokkal, és megsemmisítő csapást mértek rájuk. Erre a jenői tónál emléktábla hívja fel a figyelmet. A település az egyik honfoglalás kori törzs, Jenő nevét viseli. Nevét 1274-ben a váci káptalan oklevele említette először Jenew néven. 1274-ben Thekus fiainak birtoka volt, akiknek itteni népei a falunagy vezetésével bérbe vették Tolmácsnak azt a részét, melyet a dömösi prépostság mondott magáénak jogtalanul. Ugyancsak 1274-ben Tekus fivére, Both comes berényi földjét bérbeadta Jenő település német jobbágyainak (köztük a bírónak, egy borkereskedőnek). 1282-1295 között IV. László és III. András király a Torna vármegyei Szárd váráért cserébe magához váltotta Jenőt a Tekus fiaktól. 1295-ben várát is említik, melynek királyi várnagya a Csák nemzetséghez tartozó Egyed fia Sándor comes volt. 1296 előtt a Bána nemzetséghez tartozó Cseszneki Jakab fiai Jenő várának tartozékait elpusztították, ezért a király a Hont vármegyei Visket a hozzá tartozó falvakkal elkobozta tőlük. 1299-ben Sebestyén fia Miklós jenei várnagyot a Hont-Pázmány nemzetségből származó Hont vármegyei Kovár birtokosai; Kovári Miklós fiai testvérükké fogadták és birtokaikban is részeltették. Diósjenő a 20. század elején Nógrád vármegye Nógrádi járásához tartozott.