Képaláírás: Egy forradalmi gyűlés.
A párisi mozgalmak 1848 tavaszán.
Ismertető szöveg: Az 1848-iki párisi mozgalmakról.
...valahányszor a magyar szabadságharczról beszélünk, vagy a mi márcziusunkra gondolunk, előbb Páris jut eszünkbe s az 1848-diki februári napok képei jelennek meg előttünk.
1848 február 22-24-ike az európai népek nagy szabadságharczának voltaképi kezdete; ekkor indul meg a legújabb európai államrend, s most, midőn földrészünknek oly sok pontján üdvözlik az akkori nagy eszmék győzedelmének emlékét, s különösen a mi nagy jubileumunk ünnepi hangulatában érdekesnek látszik azon nagy jelentőségű események egy pár mozzanatának felújítása. A párisi forradalomról egykorú rajzok után közölt képeink jórészt mind erre vonatkoznak.
Ismeretes, hogy mire törekedtek a politikai pártok Lajos Fülöp korhadt kormányrendszerének elviselhetetlen terhei miatt. Mindenek előtt a választói jog kiterjesztésétől remélték a kormányzati bajok orvoslását. Ennek érdekében tanácskoztak a reformlakomákon, s mikor Guizot a gyülekezési jog korlátozásával akart ezekre felelni, az elégedetlenség még határozottabb alakot öltött.
Az 1847 végén ilyen körülmények közt megnyilt kamarának hangulatát könnyű elképzelni. Az ellenzék megelégedett volna a minisztérium vád alá helyezésével; azonban a népnek fölkorbácsolt szenvedélyét a tüntetésektől visszatartani nem lehetett. S végre is kitört a forradalom. Az utcza népe a végső eszközökhöz nyúlt. Torlaszok emelkedtek mindenfelé, s minthogy a nemzetőrség is a nép érzelmeiben osztozott, s így nem lehetett bízni abban, hogy a mozgalom ellen erélyesen föllépjen, Lajos Fülöpnek be kellett látni, hogy a közvéleménynyel nem daczolhat. Ekkor határozta el, hogy miniszteriumát elbocsátja s megigéri a reformokat.
Az utcza üdvrivalgásokkal fogadta a királyi szándékok hirét, s talán elejét lehetett volna venni a későbbi bonyodalmaknak, ha közbe nem jő az a puskalövés, mely a külügyminiszterium előtt tüntető néptömegből eredt, s melyre az ott őrt álló katonaság gyilkos sortűzzel felelt. A nép dühe ekkor tetőpontjára hágott. A halottakat kocsikra raktak s fáklyafény mellett járták be velük a várost, útjokban folyton a "Mourir pour la patrie" ... (Meghalni a honért...) éneket zengedezve.
Rémületes, izgalmas éjjeli körmenet volt ez. Az utczákon őrtüzeket gyujtottak s a nép azok mellett táborozott egész éjjel, építve a torlaszokat minden utcza és tér torkolatán, úgy, hogy reggelre a boulevardok minden köve föl volt szaggatva és minden fája ki volt vágva e rögtönözött bástyák fölhalmozásához.
Hiába hivta meg ekkor Lajos Fülöp miniszterium alkotására egymás után Molét, Thierst s Odillon Barrot-t, a nép engesztelhetetlenné lett s mikor a nemzetőrség is megtagadta az engedelmességet, a király nem tehetett, egyebet mint hogy a trónról leköszönt unokája, a párisi gróf javára s maga nejével együtt elmenekült a Tuileriákból.
Ez azonban a királyi ház ügyét nem menthette meg, s bár népszerű orleansi herczegnő (a reménybeli regensnő) két fiával megjelent a kamarában, az elnök jelentésére, hogy a király lemondott, mindenfelől "Már késő!" kiáltások hangzottak föl. Ez a gyűlés viharos mozzanataival igazán ritkítja párját a világtörténelemben. Míg a képviselők a teendőkről tanácskoznak, egyszerre blouse-os, sisakos, sapkás és fegyveres tömeg ront be, elfoglalja az üresen hagyott helyeket, sőt némelyek a szószékre is fölrohantak. Az elnök úgy akarta kifejezni megrovását, hogy föltette kalapját, mire borzasztó zsivaj közt követelték tőle hogy vegye le kalapját, sőt néhányan már puskáikat szegezték neki. Csak mikor Ledru Rollin a "nép nevében" csendet kért, állt helyre némiképen a nyugalom. Az orleansi herczegnő menekülni volt kénytelen az ülésből, hol a tanácskozások eredménye egy ideiglenes kormány megalakítása volt, mely Dupont de l'Eure elnöksége alatt Ledru Rollin, Lamartine, Arago, Garnier Pages, Crémieux és Louis Blanc-ból állott.
Ily gyorsan omlott össze a világ egyik leghatalmasabb királyi trónja. A királyságnak vége lett. Az ideiglenes kormány csak átmenetül szolgált a köztársasághoz, melyet később a császárság váltott föl, hogy ismét helyet engedjen a most is fönnálló köztársasági államformának. (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1898. márczius 6.)
A februári forradalom 1848-ban zajlott, Franciaországban. A forradalmárok elűzték Lajos Fülöpöt, aki az 1830-as forradalom óta uralkodott, és kikiáltották a Második Francia Köztársaságot.
A francia forradalom a Népek Tavaszának meghatározó eseménye volt, kitörésének híre elősegítette a brüsszeli, a bécsi és a pesti forradalom kirobbanását is. (Forrás: Wikipédia)
|