Képaláírás: Lonovics József
Ismertető szöveg: "Lonovics, a szent-benedekiek mölki apátságában, hazájától távol, néma magányban sirathatá hazáját, saját multját s legfényesebb pontján eljátszott jövőjét. De ö filozóf volt s nem tett szemrehányást magának: hogy kötelességét teljesitette, bár ily nagy árt kellett is fizetnie érette. 1854-ben a zárdából kibocsáttatván, egész 1861-ig Bécsben lakott. Itt a tudományokkal s irodalommal foglalkozott legtöbbnyire s többi közt itt irta Népszerü Archaeologia czimü, már három kiadást ért jeles müvét, mely a kath. egyház ünnepeit, szertartásait és szentségeit, s a ker. évkort, egyházi beszédek és tanitások népszerü alakjában, de a jegyzetekben tudományos apparátussal adja elö. "
(Forrás: Vasárnapi Ujság 1867. 14. évf. 12. sz. márczius 24.)
1849. június 2-án Lanzendorfban letartóztatták, azzal a váddal, hogy részt vett a rebellis országgyűlésen és hozzájárult, hogy a temesvári székesegyházról leverjék a császári sast. Kiengedték, de október 1-jén újra letartóztatták. A pesti Újépületbe került, és rákényszerítették, hogy lemondjon egyházi címeiről, majd a melki apátságba száműzték. November 5-én azonban Scitovszky János hercegprímás tiltakozott az őt ért bánásmód miatt, erre 1850. január 3-án szabadon engedték. Világos volt azonban, hogy el kell hagynia az országot. Száz évvel később Mindszenty József hercegprímás keserűen emlékezett vissza, hogy míg Lonovics József méltóságát a fogva tartásának idején Ferenc József tiszteletben tartotta és még titkára is rendelkezésére állhatott, addig őt mindentől megfosztották és mindenben megalázták(Forrás:wikipedia)
|