Képaláírás: Trefort Ágoston
Ismertető szöveg: "Hazatérve, 1837-ben am. kir. udvari kamaranál lelt alkalmazást ezt az iroda-munkát azonban, mint nem neki valót, hamar odahagyta s nemzetgazdasági és politikai tanulmányokba merült. E közben jött szorosabb érintkezésbe ama fiatal nemzedékkel, mely a negyvenes évek politikai mozgalmainak főtényezője lett maga is egyike lőn a közeszmék legismertebb hordozóinak. Ő pendité meg 1840-ben a pesti müegyesület megalakítását, olyan időben, midőn ennek szükségét még kevéssé érezte a közélet. Rokonszellemű legbensőbb barátaival: báró Eötvössel,
Lukács Móriczczal és Szalay Lászlóval, egy európai színvonalon álló tudományos folyóirat, az első Budapesti Szemle kiadására egyesült. Ők négyen honosították meg nálunk a modern irodalmakban oly nagy szerepre hivatott essay-(tanulmány) irodalmat. Trefort e folyóiratban
az Anyagi érdekekről s a Birhatási jogról Magyarországban értekezett alapos tanulmány-czikkében. Tudományos munkálkodása annyira ismertté tette nevét, hogy már 1841 ben a magyar tudományos akadémia levelező tagjává választotta, a hol székét."
(Forrás: Vasárnapi Ujság 1888. 35. évf. 35. sz. augusztus 26.)
Trefort a művelődésügy korszerűsítésében az Eötvös által kijelölt úton haladt tovább, de gyakorlatiasabban folytatta a polgári közoktatási rendszer kiépítését. Ekkor még persze nem rendelkezett kész programmal, de hangsúlyozta a népnevelés fontosságát, és a felsőoktatás problematikáit, viszont meg sem említette a vallás és az egyházügyi kérdéseket. Ennek az lehetett az oka, hogy ezek terén a korban kevesebb probléma merült fel, mint más kérdésekben.
Az 1872. szeptember 4-én kinevezett Trefort a nyilvánosság elé csak fél évvel később lépett, ez alatt az idő alatt minisztériumi ügyek tanulmányozásával foglalkozott. Igen jó érzékkel választotta ki munkatársait, a kulcspozíciókban foglalkoztatott gárda igen magas színvonalúvá vált. A minisztérium osztályai közül az I. a katolikus egyházzal, a II. a Protestáns egyházzal és a népműveléssel foglalkozott. 1875-ben átszervezés következtében ez az ügyosztály már csak a népnevelési ügyekkel foglalkozott. A III. A felsőoktatással a IV. A középiskolákkal, míg az V.-VIII. ügyosztályok a nem római katolikus hitfelekezetekkel és az alapítványok ügyeivel foglalkoztak. Trefort ideje alatt jött létre a kilencedik osztály, amely az építési ügyekkel foglalkozott.
(Forrás: Wikipédia)
|