D O K U M E N T U M A Z O N O S Í T Ó 
 F á j l n é v : m_imre_ember_tragediaja.jpg
C Í M 
F ő c í m : Madách Imre: Az ember tragédiája
B e s o r o l á s i   c í m : Madách Imre: Az ember tragédiája
A L K O T Ó 
S z e r e p : létrehozó
B e s o r o l á s i   n é v : Búzás
U t ó n é v : Kinga
I n v e r t á l a n d ó   n é v : N
D Á T U M 
E s e m é n y : felvéve
I d ő p o n t : 2017-07-10
E s e m é n y : létrehozva
I d ő p o n t : 2015-01-21
D á t u m r a   v o n a t k o z ó   m e g j e g y z é s : A prezi létrehozásának időpontja.
D O K U M E N T U M T Í P U S 
A   t í p u s   n e v e : prezentáció
R É S Z G Y Ű J T E M É N Y 
M e g n e v e z é s : Prezentáció
M e g n e v e z é s : Könyvtártudomány - prezentáció
E R E D E T I   K I A D V Á N Y ,   O B J E K T U M 
S Z Á R M A Z Á S I   H E L Y 
M e g n e v e z é s : Prezi
J O G K E Z E L É S 
A   j o g t u l a j d o n o s   n e v e : Buzás Kinga
S z e r z ő i   j o g i   m e g j e g y z é s e k : Jogvédett
T É M A 
T é m a k ö r : Irodalomtörténet, irodalomtudomány
A l t é m a k ö r : Magyar irodalom története
T é m a k ö r : Szépirodalom, népköltészet
A l t é m a k ö r : Klasszikus magyar irodalom
T é m a k ö r : Irodalomtörténet, irodalomtudomány
A l t é m a k ö r : Műelemzés
T Á R G Y S Z Ó 
T á r g y s z ó : Madách Imre (1823-1864)
V I A F I d : 39420074
M i n ő s í t ő : személynév
T á r g y s z ó : vers
M i n ő s í t ő : műfaj
T á r g y s z ó : műelemzés
M i n ő s í t ő : műfaj
T á r g y s z ó : drámai költemény
M i n ő s í t ő : műfaj
I D Ő - H E L Y   T Á R G Y S Z Ó 
T á r g y s z ó : 19. század
M i n ő s í t ő : időszak
L E Í R Á S 
N y e r s   v a g y   O C R - e s   s z ö v e g : Madách Imre-Az ember tragédiája Az ember tragédiájának keletkezési története: - 1857 körül kezdett foglalkozni a témával. - 1859. február 17. - 1860. március 26. - Elsőként Szontágh Pálnak olvasta el. - történeti hitelesség szempontjából néhány jelentős változtatást javasolt. Madách elfogadta. - Szontágh javaslatára 1861 elején átadta a kéziratot Arany Jánosnak: - Arany először nem is akarta elolvasni, gyenge Faust utánzatnak vélte, majd 1861. szeptember 12-én levelet ír Madáchnak, néhány stiláris javítást javasol - őmiatta került a mű végére: "Küzdj és bízva bízz" - 1861. október 31-én a Kisfaludy Társaságnak bemutatja a művet. - 1862. január 12-én jelent meg kiadásban először. Arany az első sorok elolvasása után kedvetlenül félretette- azt gondolta, hogy ez csak egy gyenge Faust- utánzat. Hónapok múlva azonban végigolvasta a művet, s felismerte kivételes értékeit. A Faust csak műfaji előzménye Az ember tragédiájának. A csodás, túlvilági keret, a Jó és a Rossz mitológiai harca az újkori eposzok megszokott motívuma. Goethe - Faust útját követve - még a feltörekvő polgárság diadalát álmodta meg. Madách azonban más történelmi körülmények között, s más szemlélettel alkotja meg művét. Ezek a tényezők magyarázzák, hogy a Tragédia kérdésfeltevése is más, mint a Fausté. Goethe azt kutatta: mi a célja az emberi cselekvésnek? Madách viszont arra keresi szenvedélyesen a választ, hogy van-e célja és értelme. Az 1849-es bukás és az 1867-es kiegyezés közötti időszakban a magyar mentalitásra a kettős hangulat volt jellemző: az emberek a kétség és remény között hánykolódtak. Tovatűnt már a készülő forradalom lendülete, a forradalom előtti optimizmus, de még nem köszöntött be a teljes kiábrándultság. Az írók nem adták fel vágyaikat, reményeiket, sőt az 1859-61 közötti Habsburg elnyomás idején a szellemi- irodalmi élet felpezsdült, a művészek bíztak egy új reformkor eljövetelében, s a nemzeti függetlenség kivívásában. Ezek a remények azonban nem valósultak meg. Az 1867-es kiegyezés ugyan eltörölte az abszolutizmust és önkényuralmat, de a teljes nemzeti függetlenséget nem valósította meg. Ezután felgyorsult a polgárosodás, a kapitalista fejlődés, amit - főleg az idősebb nemzedék tagjai- gyanakvással fogadtak, erkölcsi hanyatlásként éltek meg. A reménykedés mellett az 1867 utáni korszak közhangulatát illúzióvesztés, csalódottság jellemezte, mivel ugyan Budapest világvárossá vált, de a parasztok és a munkások nyomorogtak, megjelentek a modern világ problémái (bűnözés, prostitúció, elmagányosodás). Megváltozott a kor költőeszménye is: a költő már nem romantikus népvezér, hanem a tömegből kiszakadt, magányosan töprengő, aki szenved is emiatt, de büszke is rá, mint kiválasztottságának bizonyítékára. Életrajz 1823-ban született Alsósztregován, középnemesi családban. Magántanuló volt, majd a pesti egyetemen jogot és filozófiát tanult. Balassagyarmaton joggyakornokként aljegyző lett. Feleségül vette Fráter Erzsébetet, kezdetben boldog volt kapcsolatuk, de végül elváltak. A forradalmat és szabadságharcot támogatta, de nem harcolhatott szívbetegsége miatt. Forradalmárok bújtatása miatt egy évre bebörtönözték- ekkor hidegült el házassága, s teljesen elmagányosodott. Az 1860-as évek felgyorsult politikájában ismét közéleti szerepet vállalt. Egészségügyi állapota eközben folyamatosan romlott, 1864-ben halt meg. Madách Imre bár meglehetősen sok művet írt, lényegében mégis egykönyvű szerző, Az ember tragédiája című drámai költemény szerzője. Többi, más műfajú művei elsősorban eszközöknek számíthatnak ez egy keletkezésének és jelentésének magyarázatához. (pl. Lantvirágok c. verseskötet, A civilizátor c. komédia Bach-rendszer kigúnyolása, Mózes c. „dramatizált eposz”) Az ember tragédiája egy 15 felvonásos drámai költemény. A drámai költemény romantikus műfaj, hőse voltaképpen maga az emberiség, melyet vagy egy konkrétan jellemzett ember vagy egy mitikus alak jelképez. A művek rendszerint az emberiség nagy problémáját ölelik fel: mi az emberi lét értelme és célja, van-e lehetősége az emberi haladásnak, mi a nagy eszmék jelentősége. Ezért világdrámáknak, emberiség- költeményeknek, könyvdrámáknak, ill. lírai drámáknak is szokták őket nevezni. A műben megjelenik a kor kettőssége, a pesszimizmus és az optimizmus küzdelme. A költemény cselekménysorában megjelenő reménytelenségnek több történelmi- életrajzi oka is van: A szabadságharc bukása után az emberek mély lelki-világnézeti válságba süllyedtek; az írót válása kiábrándította a nőkből, de ugyanakkor édesanyját, mint nőt tisztelte; 1849-ben román parasztok az író több családtagját megölték, ezért a népet elítéli, negatív szerepet nyilvánít neki; a természettudományokban új, megdöbbentő felfedezések kerültek napvilágra: ilyen determinizmus eszméje, mely szerint az ember sorsa meghatározott, nincs szabad akarata, ill. a Nap kihűlésének gondolata, mely a pusztulás előképe. Az ember tragédiájában Madách nem az emberiség történelmét akarta bemutatni, hanem az annak során megjelenő uralkodó eszméket, azoknak sorsát és szerepét. Az eszmék bemutatására olyan történelmi korokat választott ki, amelyekben az adott eszme a leginkább érvényesült, s ezeket egy- egy színként jelentette meg. A tragédia leggyötrőbb kérdése mégis az: van-e értelme az emberi létnek, van-e emberi fejlődés? Emellett persze más kérdések is felvetődnek a műben pl. az egyén és tömeg viszonya; a tudomány szerepe az emberiség életében; a férfi és nő kapcsolata; a determinizmus és a szabad akarat problémája. A történet első három színe (I. A mennyekben; II. A Paradicsomban; III. A Paradicsomon kívül) és az utolsó szín (XV. A Paradicsomon kívül) keretbe foglalja a cselekményt, azért keretszíneknek, biblikus színeknek szokás nevezni őket. A kompozíció az ellentétes erők harcának elvére épül. A konfliktus egyik pólusán (de a mű egészében is, az egyes színeken belül is) egy-egy elvont eszme megvalósításának igénye jelenik meg, míg a másik pólust az anyagi-társadalmi tényezők alkotják. Az ellentétes erők összecsapása után egy újabb idea merül fel, amely egyben a következő szín kiindulópontja is. Az I. szín a bibliai teremtés befejező részét mutatja be, a főangyalok Istent dicsőítik a teremtésért. Lucifer ekkor még főangyal, ellenszegülése miatt válik Sátánná. Ő nem hódol be az Úrnak, mert mint mondja a "tagadás ősi szelleme", kezdettől fogva létezik ő is, akár az Úr, hiszen minden eszme magába foglalja önnön tagadását. A II. színben megjelenik az első emberpár, akik teljes harmóniában élnek a természettel, és egymással. Lucifernek azonban sikerül találnia még egy lázadót maga mellé-Ádámot. Míg azonban Lucifer lázadásában rombolni kíván, addig Ádám azért lázad, mert önmagában is valami istenit érez. Lucifer szavainak hatására, szeretne saját lábára állni, választani jó és rossz között, saját sorsa irányítójává válni. Ádám nem várja meg, míg kiűzik, maga hagyja el az édent, mert "idegen már, s kietlen ez a hely". A III. színben már nincs meg a harmónia a természettel, Éva az, aki az elveszett édent megpróbálja visszavarázsolni. Az Éden-nosztalgia később is, Évával kapcsolatban kerül elő. Ádám azzal a hittel vág neki a történelemnek, hogy az ember és a világ végtelen értékek forrása, saját lábunkra állva ezeket megvalósíthatjuk. Lucifer pedig ezeket az értékeket akarja lerombolni, bebizonyítani Ádámnak, hogy létezés értéktelen, az anyag, a bűn, és a rossz mindenható. Ilyen előzmények után vágnak neki a történelemnek, a 11 álomjelenetnek. A történeti színekben egy-egy uralkodó eszme „pályafutását” követhetjük végig. A hegeli filozófia szerint egy-egy vezéreszme határozza meg egy-egy történeti korszak lényegét. Az eszmék megjelennek, kibontakoznak, de közben eltorzulnak, visszájára fordulnak, s ebből az ellentétből egy új eszme születik. Madách művében azonban csak a tézis-antitézis jelenik meg, a szintézis hiányzik. A történeti színek alapkonfliktusa: az Ádám által képviselt nagy, szent eszmék és az eszméket megtagadó, eltorzító gyakorlat összeütközése, így jellemző az ellentétes építkezés. A IV. szín helyszíne Egyiptom. Ádám a fáraó, így minden hatalom az övé, mégsem boldog: halhatatlanná szeretne válni, a dicsőséget szomjazza. Éva mint rabszolganő jelenik meg, s Ádám rajta keresztül veszi észre a nép nyomorát. Ezt megértve megszünteti zsarnoki hatalmát, felszabadítja a népet. Így a szín végén Ádámban megszületik a szabadság-eszme, egy olyan állam vágya, ahol mindenki egyenlő. A szabadosság életelve a császárkori Rómába vezet. Az eszmények hiánya azonban a pusztulást hozza magával, a döghalált, amelyet már a római színben a kereszténység új eszméje győz le. Az V. szín Athénben játszódik. A szabadság-eszme eltorzul: a nép ugyan jogilag szabad, de lelkileg ki van szolgáltatva a demagógok kénye-kedvének. Ádám Miltiadész, a győztes hadvezér, Éva pedig Lucia, felesége szerepébe bújik. Ebben a színben jelenik meg először a nagy ember és a gyáva, ingatag tömeg ellentéte. A demagógok által megvásárolt és félrevezetett tömeg halálra ítéli szabadsága védelmezőjét, Miltiadészt. Ádám csalódásából menekülve a gyönyörben, a hedonizmusban (az érzéki gyönyörök mértéktelen hajszolásában) keres feledést. A VI. római színben éltető eszme híján a közösség széthullott, lezüllött: kéjencek és kéjnők durva orgiájának lehetünk tanúi. Ádám is részt vesz benne kelletlenül, de a bor és a kéj mámorában nem leli örömét. Nem találja meg a boldogságot. Évával visszatekint a múltba, visszavágyik az Édenbe. A római szín silány züllöttségében Péter apostol szavaiban új eszme tűnik fel a kereszténység hitvallásaként: a szeretet és a testvériség. Ezért az új tanért lelkesül újra Ádám. A három ókori szín után a középkor következik. A VII. szín színtere Konstantinápoly. Ádám mint Tankréd, a keresztes lovag jelenik meg, győztesen érkezik meg seregei élén Bizáncba, hogy szállást kérjen. Tapasztalnia kell, hogy a felebaráti szeretet jelképéből "vérengző kereszt"lett. Egyetlen i betű miatt eretnekek ezreit küldik tűzhalálba (a homousion - egylényegű - tana szerint Krisztus azonos Istennel, a homoiusion - hasonló lényegű - szerint nem Isten, hanem ember, csupán hasonló Istenhez). A testvériség-eszme eltorzult, Ádám csalódott, nem akar többé semmiért sem lelkesedni, csak pihenni akar. Éva apácajelölt, így szerelmük sem teljesülhet be. A VII. szín Prágájából eltűntek az eszmék. Ádám Kepler szerepében csak szemléli az eseményeket, nem cselekvő hős. Kepler hiába zseniális tudós, titkolnia kell, s időjóslásra, horoszkópok készítésére kell elpazarolnia tudományát, hisz csak ebből tud megélni. Éva Borbálaként, Kepler feleségeként hűtlen férjéhez. Szerepe ebben a színben a legösszetettebb: gyengéd, kacérkodó, de furdalja lelkiismerete. Ádám a pihenést nem találta meg, a bor mámora segítségével álmodik a jövőről A IX. szín Párizsba repíti el az alvó Ádámot. Danton szerepében ismét cselekvő hőssé válik, a szabadság, testvériség, egyenlőség eszméjét hirdeti. A korábban már külön-külön megszületett eszmék (szabadság, egyenlőség Athénban, testvériség Rómában) most már együttesen öltenek testet. Éva két, egymástól eltérő alakban szerepel itt: a büszke márkinő a szépség a költészet varázsát rejti magában, s felkelti Dantonban is a tisztultabb érzelmeket; a durva forradalmárnő Évától borzongva fordul el. Ádám sorsa ezúttal is a bukás, mégis lelkesülten ébred fel álmából. Ez az egyetlen szín, melyet nem a csalódás, a kiábrándulás, hanem a bizakodás hangjai követnek. Szerkezetileg is elkülönül ez a szín a többitől: álom az álomban. Így teszi lehetővé Madách a történeti színek következetességét: e szerint ugyanis Ádámnak minden színből csalódottan kell távoznia. A X. színben Prágába jutunk vissza. Az újra fellelkesült Ádám, Kepler szerepében hittel, bizalommal tekint a jövőbe: miután felvilágosítja legjobb tanítványát a korabeli tudomány értéktelenségéről, újult erővel indul el abba az új világba, mely szent eszméit megvalósítja. A költő valójában saját ars poeticájaként a romantika programját hirdeti meg. A XI. londoni szín már Madách jelenét mutatja be, a kapitalizmus korát. Ádám itt sem aktív hős, csupán szemlélő. A londoni színnek nincs kerek története, mindössze epizódok füzére. A Tower magasából bizakodva figyeli a nyüzsgést, a londoni vásárt, közelről nézve azonban undorral fordul el tőle. A táncosok, koldusok, katonák, kéjhölgyek viselkedése kiábrándítja. Csak a négy tanuló hazáért való lelkesedését tartja kedves látványnak e "lapos világban". De felnőve ezekből a gyerekekből lesznek azok a gyárosok, akiknek embertelen cinizmusa felháborítja. A "szent költészet" már teljesen eltűnt, mindenütt a haszonlesés ólálkodik. A jelenben Madách a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméinek elárulását látja csak. Éva alakja itt is eléggé összetett. A nő "bűne" itt is a koré, mely a szerelmet áruvá aljasította, Éva mégis megőrizte tisztaságát s lepereg róla a kor szennye. A szín szereplői maguk ássák meg sírjukat, s egymás után beléje ugranak. Csak Éva nem zuhan a pusztulásba, ő felemelkedik. A szerelem, a költészet és az ifjúság szépsége diadalmaskodott a londoni vásár zűrzavara s a halál törvénye felett. Ádám a szín végén - reménykedve - egy olyan világba vágyik, melyben a "tudomány eszmél" s hol az "értelem virraszt". Bizakodással folytatja történelmi útját. A XII. szín helyszíne Fourier utópiája, a Falanszter. Ez a szín - az író jelenéhez viszonyítva - már a jövőbe mutat. Ettől kezdve új kérdés lép a nagy eszmék helyébe: a determinizmus, vagyis a természeti végzet és a szabad akarat kérdése. A tudomány célszerűsége uralkodik a falanszterben, ez azonban gátat szab az egyéniségnek, elpusztít minden szépséget és jóságot. Eltűnt a család, tiltják az érzelmeket, a szerelem pedig a "múlt kísértete". Az embereknek nincs nevük, számokkal jelölik őket. Foglalkozásukat koponyaalkatuk (frenológia) alapján döntik el. Igaz, megvalósult az egyenlőség és a testvériség: egyenruhát hordanak az emberek, senki sem éhezik, és nem szenved anyagi hiányt. Nincsenek társadalmi különbségek, nincs erőszakszervezet, katonaság, s a fegyverek ismeretlenek. Mégis boldogtalan, sőt embertelen világ ez: mindenkinek rossz. Ádám újra csalódott a tudomány rideg racionalista rendjében. El akar szakadni a földtől, annyi veresége színhelyétől. A XIII. színben Ádám Lucifer segítségével az űr be repül. Egyre magasabbra emelkedik, a természeti végzet elől menekül. Elvágyódik a föld köréből, de vissza is sírja azt, fáj tőle elszakadnia. Tovább száguld fölfelé, majd egy hirtelen sikoltással megmerevedik. Lucifer úgy gondolja, megdöntötte az Úr világát, megsemmisítette az embert. Ádám azonban a Föld szellemének hívó szavára újraéled. Lucifer mind hatásosabb érvei ellenére is visszavágyódik a földre, s a küzdelmet választja annyi kiábrándító veresége dacára is. Az űr-jelenet a Tragédia több fontos kérdésére ad választ- a maga módján. Ádám a küzdelmet az élet s az ember lényegének tartja, a tétlen semmittevést, a közönyös belenyugvást pedig a legnagyobb bűnnek. Ádám hite, idealizmusa nem törik meg: bármilyen hitvány is eszméje, mégis lelkesítette, "előre vitte az embernemet&". Ez a Tragédia egyik lényeges üzenete. Az ember nem tudta legyőzni a természeti végzetet, a tudomány nem menthette meg a földi életet. Az Egyenlítő táján valaha virult az élet, most már csak tengődik a lét, a XIV. szín ezt az életet mutatja be: (eszkimó szín) az ember állattá silányult, erkölcsileg és fizikailag elkorcsosult. Ádámot Istennek hiszik, hozzá könyörögnek élelemért. Ádám riadtan tekint szét, itt már nem születhetnek új eszmék. Vége az életnek, ez az emberi történelem legutolsó, szégyenletes felvonása. Lucifer érvei meggyőzőek: az ember tehetetlen, sorsát nem irányíthatja. Miután Ádám undorodva bontakozik ki Éva karjaiból, véget ér az álom. Az álmából felébredt Ádám és Lucifer vitája folytatódik az utolsó (XV.) színben is. Ádám a szabad akaratra hivatkozik: csak tőle függ, hogy életét másképpen irányítsa. Lucifer ellenérvei lefegyverzők: az egyén ugyan szabad, de az egész táj determinált, meghatározott törvények eszköze. Ádám végső kétségbeesésében öngyilkos akar lenni: ő az első ember a világon, s ha meghal, megakadályozza a jövőt. Nem él már benne törhetetlen hite, hiszen ezt az eszkimó-szín kiábrándító világa teljesen érvénytelenítette. A kétségbeesés szirtfokáról most Éva anyasága szólítja vissza az életbe. Ádám áldozata most már hiábavaló volna, halálával sem tudná megsemmisíteni az életet. Megadja magát, s belátja, hogy a riasztó kétségek ellenére is vállalnia kell a küzdelmet. Újra kezd reménykedni, kínzó kételyeire az Úrtól várja a választ: "Megy-é előbbre majdan fajzatom?". Van-e cél a világtörténelemben, létezik-e folytonos emberi előbbre jutás, haladás, vagy bizonyos pont után hanyatlás következik. Az Úr azzal nyugtatja, hogy küzdelmeiben végig mellette áll majd, s mellette áll majd Éva is, aki ma szerelem, a költészet s az ifjúság vigasztaló volta fogja segíteni. A világ rendjében helye van Lucifernek is. Ő az élesztő erő, kijózanító szerepe "szép és nemesnek új csírája lesz". Sokat sejtető, szállóigévé vált mondattal zárul a mű: "Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!" A részek dialektikus egysége nem csupán a Tragédia felépítésének, hanem világképének is az alapja. A befejezett nagy mű, a teremtett világ: egymással küzdő erők egysége. A három főangyal által dicsőített és egyben képviselt fogalmak is ("Eszme"; "Erő"; "Jóság") együtt a világ teljességét szimbolizálják: a szellemi, az anyagi szférát, valamint az erkölcsiséget. A három főszereplő (Ádám, Lucifer és Éva) hasonló hármasságot képvisel: az eszméket, a rációt és az ösztönöket. Hárman együttesen alkotják az emberi teljességet. Az Úr maga: "az idők és a világ teljessége, az ellentétek egysége, maga az abszolútum, aki a végtelent és időt alkotta", őbenne a szintézis is megtestesül. Lucifernek az elsőbbséget és az isteni tökéletességet megkérdőjelező szavai után az Úrnak módjában állna az önhitt szellem megsemmisítése, gúnyja" adja neki a két fát, és a végkifejletet előre látva engedi, hogy a tagadás szelleme próbára tegye az első emberpárt. Az eszkimó szín után Lucifer győztesnek érzi magát, az Úr viszont ekkor már hatalma teljében, mindenhatóságát egyértelműen kinyilvánítva lép közbe: "A porba, szellem! Előttem nincsen nagyság." Lucifer a tagadás képviselője, a hideg számító értelem megszemélyesítője, aki egyrészt a tényekkel való szembenézésre kényszerít (lásd neve: "fényhozó"), de egyoldalúan torzít is, és ezért nem juthat soha teljes diadalra. Amíg Lucifer a személyes szabadság szószólója, amíg a feltétel nélkül hódoló angyali karral szemben a szabad véleménynyilvánítás jogának követelője, addig Ádám harcostársa. Mint a földi élet tökéletes ismerője kalauzolja végig Ádámot - az egyre kilátástalanabb álomsorozaton. Ez a történetív - egyoldalúan és célzatosan - a földi világ tökéletlenségét hivatott illusztrálni; cinikus szkepticizmusát csak az Úr szavai ellensúlyozzák. Ádámnak el kell fogadnia a Lucifer által feltárt vég fenyegetését, de ugyanakkor az isteni irgalomba vetett hit is megadatik a számára, így az emberi életút a fenyegetés és a bizalom között vezethet tovább. Éva rendkívül összetett figura. Ádám hő vágya hozta létre, benne a férfi élete szebb létre tesz szert. A férfival szemben ő otthonteremtő lény, aki "lugast csinál a sivár környezetben a vesztett Éden" pótlására". Sokrétű arculatának további jellemzői az életélvezet, a szolgalét és az önfeledt boldogság képessége, továbbá a hálaérzet, a hiúság, és a kíváncsiság is. Mindent összevéve ő az ösztönök képviselője, a természetesség érvényesítője, egyben a korerkölcsök képviselője is. Lucifer az emberi fajzat nőfelfogásáról is kemény ítéletet mond: "Majd állati vágyának eszközéül Tekinti a nőt, Majd istenűl oltárra helyezi - Minő csodás kevercse rossz s nemesnek, A nő, méregből s mézből összeszűrve a jó sajátja, Míg bűne a koré, mely szülte őt." A legfőbb szerepét Éva a tizenötödik színben nyeri el: az ő tisztább lelkülete mindenkor képes meghallani az isteni iránymutatást, az Úr szózatát, és ebben rejlik hivatása a férfi mellett: E gyönge nő tisztább lelkülete, Az érdekek mocskától távolabb, Meghallja azt, és szíverén keresztül Költészetté fog és dallá szűrődni." Ádám a büszke férfinem képviselője. Legelső szavaival jelzi célját: úrnak lenni a teremtett világban. Törvény- és kötelességtudó, de könnyen felcsigázható tudásvágy vezérli ("szomjazom") - a saját lábára kíván állni. Teljességre és hatalomra tör, sőt isteni (abszolút) teljességre is: "Legyünk tudók, mint Isten". Büszke, de a hetedik színben már megnyilvánul emberi gyarlósága és végessége: "Kifáradtam - pihenni akarok." Ő egyúttal az eszmék fanatikus híve, megvalósításuk harcosa. Szelleme, e nyugtalan erő a folytonos kudarcok ellenére sem hagyja pihenni. Számára minden mélypont után újra felmerül "Az eszme, mely éltet lehel a földre. Az eszmény minden bukás ellenére mégiscsak fog dacolni, érezem, tudom." A Tragédia jelentős témaköre az egyén és a közösség viszonya. A hatalom vagy a nép szolgálata a történelmi színek első nagy dilemmája, melynek lezárása ("Csak egyedül én voltam a bolond, Hivén, hogy ilyen népnek kell szabadság") Madách személyes politikai élményeivel is kapcsolatos. Lucifer szerint "Minden ember uralomra vágy, és a tömeg minden rendnek malmán húzni fog." A nép-fogalom a politikában kiüresedhet: Párizsban Danton és Saint-Just egyaránt a népre hivatkozik. A tömeg és a kiemelkedő egyéniség kapcsolata a továbbiakban is az egyik főmotívum marad, a tizenharmadik színig az egyéni és a közérdekek felváltva kapnak szerepet. Ezt a kérdéskört is érinti az a tény, hogy a főhős - egyre kevésbé találva cselekvési lehetőséget - folyamatosan mind passzívabbá válik. Az egyén-közösség téma végső tanulságát jelentős mértékben alakíthatja a testvériség-eszme és a szeretet-elv is: az egyént önmaga kiteljesítésében az embertárs iránti vonzalom és felelősség is köti. Ádámot Egyiptomban és Párizsban is a rokonszenv teszi fogékonnyá a másféle igazságok megsejtésére (mindannyiszor a nő vonzása is szerepet játszik). Az ember tragédiájában végső soron a küzdéseszménynek jut a főszerep. Lucifer a dőre tagadással csak élesztője a fejlődésnek, Ádám előtt azonban „Végtelen a tér, mely munkára hív". A zárókép utolsó szavai ("Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!") sokféleképpen értelmezhetők, de jelentésüket korábbi szövegrészekre emlékezve szűkíthetjük és pontosíthatjuk. Az űrjelenetben elhangzott: "A cél halál, az élet küzdelem, S az ember célja e küzdés maga." Ádám végső kételyeit tovább oszlathatja Péter apostolnak már a hatodik színben elhangzó útmutatása: "Legyen hát célod: Istennek dicsőség, Magadnak munka. Az egyén szabad Érvényre hozni mind, mi benne van. Csak egy parancs kötvén le: szeretet." Madách drámája keletkezését követően viszonylag nehezen jutott el a színpadokra, hosszú ideig vitatták, hogy egyáltalán előadható-e. Madách a Tragédiában vakmerően a világmindenségről szól, és felmutatja az emberiség egész történetét. Ebben a vonatkozásban valóban szétfeszíti a hagyományos színházi kereteket. Másrészt az előadások sokféleségének alapja lehet az a tévedés is - ami nemzedékről nemzedékre öröklődött - hogy a madáchi mű nem színpadra íródott, hiszen drámai költemény, vagyis szerzője olvasásra szánta, így anyagával a színházi ember szabadon "garázdálkodhat", teljes szövegét színházi értelemben nem kell szigorúan venni, megszólaltatni. Az ember tragédiájának első színpadi előadására Paulay Ede rendezésében 1883. szeptember 21-én kerül sor a Nemzeti Színházban. Az első előadáson Ádámot Nagy Imre, Évát Jászai Mari, Lucifert pedig Gyenes László alakította. Azóta már szinte minden színi társulat színpadra állította a művet, s méltán nagy sikernek örvend. -Milliók egy miatt? -Egy milliók miatt? /Az egyén szabadsága/ /Egyenlőség a közösségben/ /Menekülés a kéjbe/ /Testvériség, kereszténység/ /Menekülés a tudományba/ /Szabadság, egyenlőség, testvériség/ /Menekülés a tudományba/ /Szabad verseny/ /Egyenlőség helyett, egyformaság/ /Menekülés az anyagtalanba/ /A testvériség elkorcsosulása, eszme nélkül is állapot, az anyag vegetatív léte/
D o k u m e n t u m   n y e l v e : magyar
K A P C S O L A T O K 
K a p c s o l ó d ó   d o k u m e n t u m   n e v e : Zsinkó Zsófia: A tér- és időpoétika bemutatása Madách Imre Az ember tragédiájában
F O R M Á T U M 
A   f o r m á t u m   n e v e : Prezi prezentáció
O l d a l a k   s z á m a : 45
M e t a a d a t   a   d o k u m e n t u m b a n : N
A   f o r m á t u m   n e v e : PDF dokumentum
O l d a l a k   s z á m a : 46
M e t a a d a t   a   d o k u m e n t u m b a n : N
M I N Ő S É G 
L e g j o b b   f o r m á t u m : JPEG képállomány
L e g n a g y o b b   k é p m é r e t : 770x433 pixel
L e g j o b b   f e l b o n t á s : 300 DPI
S z í n : színes
T ö m ö r í t é s   m i n ő s é g e : tömörítetlen
S T Á T U S Z 
A z   a d a t r e k o r d   s t á t u s z a : KÉSZ
F E L D O L G O Z Ó 
S z e r e p   /   m i n ő s é g : katalogizálás
A   f e l d o l g o z ó   n e v e : Nagy Zsuzsanna