http://dka.oszk.hu/019900/019988 kerepesi_arany.jpg http://dka.oszk.hu/019900/019988/kerepesi_arany_kiskep.jpg Arany János és Arany László Arany János és Arany László fényképész Varga József N szobrász Stróbl Alajos N 1 építész Kallina Mór N egyéb közreműködő Kauser-cég Budapest Magyarország egyéb közreműködő Strozzi-cég Budapest Magyarország felvéve 2010-10-22 2010-10-22 fénykép szobor Varga József fotói Kerepesi temető Dr. Varga József honlapja http://www.agt.bme.hu/varga/foto/ajanlat.html Az alkotótól. Képzőművészet, vizuális művészetek Szobrászat, kerámiaművészet Család, társas kapcsolatok Halál Képzőművészet, vizuális művészetek Építőművészet Történelem, helytörténet Genealógia, családtörténet Arany János (1817-1882) személynév síremlék tárgyszó/kulcsszó temető tárgyszó/kulcsszó sírfelirat tárgyszó/kulcsszó szobor műfaj Arany László (1844-1898) személynév Magyarország földrajzi hely Budapest földrajzi hely Kerepesi temető: 14-sziget [kivitelezők: Kauser-cég, Strozzi-cég, szobrász: Stróbl Alajos, építész: Kallina Mór] Arany János a legnagyobb magyar epikus költő, az MTA tagja (r. 1858., ig. 1879). Hajdúivadék, földművelő házaspár: Arany György és Megyeri Sára kései, 10. gyermekeként született; a 10 testvér közül csak kettő, a legidősebb nővér és a költő érte meg a felnőtt kort. Iskoláit Szalontán kezdte el, kisdiák korától fogva hallatlan szorgalommal olvasott. Szalontai diákéveire esnek első verselési próbálkozásai is. 1833 őszétől a debreceni kollégiumban folytatta tanulmányait, de - főként szűkös anyagi viszonyai miatt - már 1834-ben kénytelen volt egy időre búcsút mondani az iskolának és egy évig Kisújszálláson segédtanítóskodott. Az önművelést tovább folytatta, szakadatlanul olvasott és nyelveket tanult. 1835-ben visszatért Debrecenbe, ahol újult erővel folytatta tanulmányait. Házitanítóság révén anyagi helyzete jobbra fordult, tanárai kezdtek felfigyelni tehetségére, mégis már 1836 tavaszán végleg hátat fordított a kollégiumnak. Színésznek szerződött; rövid ideig Debrecenben lépett fel apró szerepekben, majd néhány hónapos vándorszínészkedés után szakított a színészi pályával is és Máramarosszigetről gyalogszerrel hazatért Nagyszalontára. Időközben édesapja megvakult, és alig pár héttel hazaérkezése után édesanyja kolerának esett áldozatul. A sorozatos csapások és csalódások hatására feladta költői, művészi terveit és közpályára lépett: előbb segédtanító volt, majd 1840-től aljegyző Nagyszalontán, és hivatali munkája mellett gazdálkodott is. 1840-ben megházasodott: egy ügyvéd árváját, Ercsey Juliannát vette feleségül. Házasságukból két gyerek született: Juliska (1841) és László (1844). A hivatali és családi gondok okozta fásultságból az 1842-ben Szalontára került egykori debreceni iskolatárs, a literátor Szilágyi István mozdította ki. Az ő ösztönzésére ismét művelni kezdte magát, a görög klasszikusokat tanulmányozta és angolul is megtanult, Fejlődésében a döntő lökést az 1845-47 közötti politikai események adták meg: a reformpolitika zsákutcába kerülése, a liberálisok és a konzervatívok marakodása felett érzett bosszúságában 1845-ben megírta Az elveszett alkotmány c. hexameteres szatirikus eposzát, amelyben merész iróniával állította pellengérre a korabeli megyei életet. Művével 1846 elején elnyerte a Kisfaludy Társaság komikus eposzra kiírt pályadíját. (Legelső nyomtatásban megjelent írásai egyébként egy Népnevelési ügyben c. cikk és két elbeszélés volt: az elsőt a Társalkodó közölte 1841-ben, az utóbbi kettő az Életképek 1846-os évfolyamában jelent meg.) Az elveszett alkotmánnyal aratott sikere után - Vörösmartynak az eposz nyelvére és verselésére vonatkozó bíráló szavait megszívlelve - fogott hozzá a Kisfaludy Társaság 1845-ben kiírt népies eposzpályázatára szánt Toldija megírásához. A Toldi - Petőfi János vitéze mellett a népies realista epika legkiemelkedőbb remeke - 1847-ben újabb pályadíjat hozott Aranynak és ezzel együtt az irodalmi világ érdeklődését és Petőfi barátságát is. Ez a barátság, amelyről levelek és költemények egész sora tanúskodik, élete végéig ösztönző erővel hatott rá. Ez tette tudatossá benne a népiesség és a realizmus művészi igényét. Következő nagyobb művével, a Toldi estéjével 1848. márc.-ban készült el, ezt azonban - kibővítve - csak 1854-ben adta nyomdába. 1848-ban Vas Gerebennel együtt szerkesztője és cikkírója volt a parasztság tájékoztatását szolgáló Nép Barátjának, 1848 őszén néhány hétig önkéntes nemzetőri szolgálatot teljesített, 1849 tavaszán pedig belügyminisztériumi fogalmazóként működött Debrecenben, majd Pesten. A másfél esztendős szabadságharc egész sor forradalmi hangú költemény megírására ihlette. A szabadságharc bukásával elvesztette szalontai állását és lakását, szinte elölről kellett kezdenie az életét. Egy ideig járási írnok volt, azután fél évig nevelő Geszten a Tisza családnál, majd 1851 őszén a nagykőrösi református gimnázium tanára lett. Nagykőrösi éveire esik költészetének egyik csúcspontja. Lírai verseiben a vívódás hangja szólt, a nemzet jobbjainak 1849 utáni meghasonlottsága fejeződött ki általuk. Megszólalt ezekben a költeményekben a csüggedés, a kétely, a reménytelenség, de megszólalt a kötelességtudás s a helytállás erkölcsi parancsa is: a nemzet iránti felelősségérzet nem engedte, hogy úrrá legyen a kétségbeesés. Történelmi balladáiban a harcos múlt emlékét idézte: ébren tartotta velük a nemzeti öntudatot. Ennek az időszaknak a terméke A nagyidai cigányok c. verses epikai műve is: a forradalom vesztét okozó nemzeti hibákat gúnyolta bennük öntépőn, keserűen. Nagykőrösön kezdett el behatóbban foglalkozni elvi-esztétikai és irodalomtörténeti problémákkal is, és munkásságának több kitűnő tanulmány (A magyar nemzeti versidomról, 1854; Naiv eposzunk, 1858; Zrínyi és Tasso, 1859) az eredménye. 1860 őszén a Kisfaludy Társaság igazgatójaként (tag 1848-tól) - végleg Pestre költözött. 1861-ben megindította a Szépirodalmi Figyelőt, amely (1862-től) Koszorú néven sem kapta meg a megfelelő támogatást sem az íróktól, sem a közönségtől, 1865-ben meg is szűnt. Közben nagy szerepet vállalt az első teljes magyar Shakespeare-kiadás elkészítésében, lefordítva a Szentivánéji álmot, a Hamletet és a János királyt. 1864-ben jelent meg Buda halála c. "hún regé"-je, amelyet egy hun trilógia első részének szánt, terveit azonban nem tudta megvalósítani. 1865-ben - részben az anyagi bizonytalanság érzéséből elvállalta az MTA titkári tisztét, majd 1870-től 1879-ig főtitkáraként működött. Az időszaki adminisztrációs munka és Juliska leányának korai halála (1865. dec.) csaknem egy évtizedre elhallgattatta benne a költőt. Közben azért sajtó alá rendezte Összes költeményeit (1867), kiadta Prózai dolgozatait, lefordította Arisztophanész vígjátékait (1871-74) és 1873-ban megírta a Bolond Istók második énekét. (Az első ének 1850-ben készült.) A 60-as évek végétől kezdve sokat betegeskedett és több nyarát Karlsbadban töltötte. 1877-től már csak névlegesen látta el az MTA főtitkári teendőit és a nyarat a Margitszigeten töltötte családjával, teljes alkotói nyugalomban. Ennek a nyárnak a terméke az Őszikék cím alatt összefoglalt költeményciklus: a híres "Kapcsos Könyv"-be beírt lírai költemények, életképek, balladák páratlanul szép gyűjteménye. Utolsó nagy művét, a Toldi szerelmét 1879 máj.-ában fejezte be. Élete utolsó 3 évében főleg a hun trilógiával foglalkozott. 1882 egyik őszi napján séta közben meghűlt, lázas beteg lett és rövidesen meghalt. (Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon) Arany László költő, műfordító, közgazdasági és politikai író, az MTA l. tagja (1872). Arany János fia. A gimnáziumot Nagykőrösön, a jogot a pesti egyetemen végezte. 1866-tól a Magyar Földhitelintézet tisztviselője, 1880-tól egyik igazgatója. 1862-ben, tizennyolc éves korában jelent meg első műve (Eredeti népmesék. Gyűjtötte A. L.). 1864-71 között fordította Lermontov, Puskin verseit, Shakespeare (A két veronai ifjú, A tévedések vígjátéka, Sok hűhó semmiért) és Molière (A tudós nők) színműveit. A Kisfaludy Társaság 1867-ben Elfrida c. verses elbeszélését, 1873-ban pedig Délibábok hőse c. verses regényét jutalmazta, ez utóbbi főhősében a szabadságharc utáni korszak nemesi értelmiségének kiábrándulása ölt testet. 1872-83 között Gyulai Pállal szerkesztette a Magyar Népköltési Gyűjtemény három kötetét. 1887-92 között országgyűlési képviselő szabadelvű programmal. Sajtó alá rendezte apja, Arany János műveinek nyolckötetes díszkiadását (1884-85), és összegyűjtötte, kiadta irodalmi hagyatékát négy kötetben (1887-89). Tagja volt a Kisfaludy Társaságnak (1867). (Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon) Vörösmarty Mihály http://dka.oszk.hu/019400/019481 JPEG képállomány N JPEG képállomány 1600x1200 színes 24 közepesen tömörített KÉSZ katalogizálás Kekk Adrienn ellenőrzés Simon Jennifer